Széchenyi 2020

Több mint ötven ország vezetője konkrét kötelezettségeket vállalt a Párizsi klímaegyezmény végrehajtásáért, de még nagyobb összegek megmozdítására lenne szükség, hogy a globális felmelegedés 2 fok alá csökkenjen.
Több mint ötven ország állam- és kormányfőjének, valamint 130 ország nyolcszáz szervezetének – finanszírozók, befektetési alapok, nemzetközi vállalatok, régióvezetők, környezetvédő mozgalmak – részvételével , pont a Párizsi klímaegyezmény két éves évfordulóján, december 12-én rendezték meg a One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozót, amelynek célja a klímavédelmi lépések finanszírozásának felgyorsítása és konkrét bejelentések megtétele.

A csúcs elsődlegesen azért jött létre, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet a legmagasabb szinten tartsa a politikában illetve, hogy a nemzetközi közösség elkötelezze magát a párizsi klímaegyezmény pénzügyi feltételeinek megteremtése mellett, mobilizálja  a nagy finanszírozókat, felgyorsítsa a klímavédelmi akciók pénzügyi támogatását, és ehhez újfajta, innovatív finanszírozási modelleket mutasson fel.

Magyarországot hivatalosan Áder János köztársasági elnök képviselte a konferencián. A BCSDH képviseletében Márta Irén vett részt a rendezvényen.